2013. szeptember 2., hétfő

2013. szeptember 2.


A mai napot a reggelivel kezdtük fél kilenkor. Kaptunk zsemlét, sajtot, lekvárt, vajat, stb. A reggeli után bejártuk az építési helyszínt és eligazítottak minket, hogy hol fogunk dolgozni. Reggel hoztak még Ytong téglát, cementet meg homokot , de ezzel a Lengyel csoport dolgozott. A bejárás után kaptunk egy munkavédelmi oktatást is. Szó volt a balesetvédelemről és a veszélyforrásokról.

Munkavédelem után elmentünk Lipcsébe egy városnéző körútra. Elkísért minket két vezető is. Kilenc óra körül indultunk vonattal, és a Leipzig – Hauptbahnhof-nál álltunk meg. Időközben elkezdett esni az eső, de folytattunk a túrát. Megnéztük a Nicolaskirche-t, a Tomaskirche-t, sétálltunk a belvárosban, és jártunk a Bach emlékműnél, ahol egy közös csoportképet is csináltunk. A vezetőink mindenről részletesen beszéltek, amit Winter Mónika tanárnő fordított nekünk. Járunk a Specks Hof-ban és láttuk a régi tanácsházát is. A tanácsháza mellett  Végül felmentünk egy TV székház tetejére ahonnan be lehetett látni az egész várost.

A nap további részében szabad foglalkozás volt, és bejártuk a pályaudvar alatti plázát.




Megtanultunk tömegközlekedni és megismerkedtünk a várossal, és megpróbáltunk önállóan kommunikálni a szabad időtöltés közben, ami jó volt mert ha legközelebb visszamegyünk, akkor már eltalálunk a városban.



És egy másik részlet:





Mai nap reggel negyed 8-kor keltünk fel, ezután még egy kicsit lustálkodtunk, majd felöltöztünk és mentünk reggelizni. A reggeli után Renata, és Agata bevitt minket Lipcsébe egy kis városnézésre. Ők voltak az idegenvezetőink. 9.05-kor indult a vonatunk, majd miután megérkeztünk Lipcsébe bementünk a belvárosba. Itt megismerhettük Lipcse nevezetességeit.

Megnéztünk többek között 2 templomot, a régi városházát, Lipcse legrégibb kávézóját. Megmutatták nekünk még Goethe szobrát is, ahol csináltunk csoportképeket. Személy szerint a kedvencem az az volt mikor megnéztük Lipcse panorámáját. Bementünk egy épületbe, ahol a 22. emeletre mentünk fel, majd onnan még egy kis séta és ezután jöhetett a nap legszebb pillanata, amikor ugyanis egész Lipcsét be lehetett látni. Az épület 34 emeletes volt.  Gyönyörű szép volt! Ezután visszamentünk a vasútállomásra, ahol megköszöntük Renatanak, és Agatanak ezt a szép napot. Majd következhetett egy kis szabadprogram. A lányokkal végigjártuk a vasútállomáson található üzlethelyiségeket, majd ezután le is telt a szabadprogram. A csoporttal a vasútállomáson találkoztunk, majd együtt visszajöttünk a szállásra, és jöhetett a munkanapló írása. Este 6-kor fogunk vacsorázni, aztán utána szabadprogramunk lesz.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése