2013. szeptember 11., szerda

2013. szeptember 11.



1. Az elvégzett tevékenységek, feladatok összefoglalása:

            Reggel mikor felébredtem, arra eszméltem, hogy nagyon fázok. Elfelejtettük becsukni este az ablakot, és kihűlt a szoba. Eléggé szomorkás volt a reggel, kinéztem az ablakon és esett az eső. Nem szeretem, mikor ilyen hűvösre fordul az időjárás. Reggelinél megettem a lekváros kenyeremet, ittam egy bögre forró teát, majd indultam átöltözni. A szakadó eső elől bementünk az egyik helységbe, ahol dolgoznak a lengyelek. 9 órakor jött András, hogy kiossza az aznapi munkákat.
Én felmentem a tegnapi helyemre. Először ki kellet fugázni a maradék szegélyt, ami még tegnap kimaradt. Ehhez kicsit sűrűbb anyagot kevertünk, hogy ne folyjon ki a hézagokból. Miután ezzel végeztünk és kicsit hagytuk száradni, kialakítottuk a fugákat, lemostuk a felesleget. A következő feladat a továbblépés volt. A beton lépcsőt is burkolni kell. Ezért először leportalanítottuk a felületét seprűvel, majd porszívóval is. Miután tiszta lett, Hans hozott fel egy mélyalapozót, amit vödörbe öntött, és ecsetet, teddy-hengert adott hozzá. Ezzel a lépcső egyik felét kezdtem el bekenni, hogy a másik felén szabadon járhassanak az emberek. Miután megszáradt ez a fele, és járhatóvá vált, akkor a másik felét kezdtem el lekenni.
Ennek végeztével a szegélyek teteje és a fal közti részt kellet kiszilóznom. Hans egy akrilos anyagot hozott, mert ez elmondása szerint jobb, mert festhető, ellenben a szilikonos anyaggal. Kinyitotta, majd beletette egy pisztolyba, amivel kezdtem el kinyomni belőle az anyagot. Végighúztam egy csíkot, majd elkentem az ujjammal, hogy szebb legyen. A maradék anyagot, ami félrement egy vizes szivaccsal töröltem le.
Ennek végeztével átmentünk a folyósóra, ahol kimaradt egy rész, amit még nem járólapoztunk le, azért, mert az egy csapóajtó szerűség a padlófűtéshez. Ezt is le kellett taposózni a minta szerint. Ehhez először szegélylécet ragasztottunk Hanssal körbe, majd kiékeltük, hogy le ne csússzon, amíg megragad. Ezután vágtunk járólapokat a minta szerint. Ehhez lemértük a méreteket, berajzoltuk, majd levágtuk és a helyére illesztettük. Amint elkészült mindegyik járólap, elmentünk ragasztóhabarcsot keverni. Keverés után leraktuk a járólapokat, fugakereszteket raktunk közé és egy vízmérték segítségével vízszintbe hoztuk a körülöttük lévő többi taposóval. Itt le is telt a munkaidő és elmostuk a szerszámokat.
 
2. Szerzett tapasztalatok:

            Mai nap megismerkedtem a szilózás rejtelmeivel és rájöttem, hogy a szobámból jobbra közvetlenül el tudom érni az érintett munkaterületet.





És egy másik:



1. Az elvégzett tevékenységek, feladatok összefoglalása:

A mai nap is a szokásos ütemben indult, 7,50-kor keltem, az étkezőbe 8,15-kor mentünk elfogyasztani a reggelit. Ezután a szobánkba tértünk vissza, amit a munkaruha felöltése követett az öltözőben. A munka 9,00 kor kezdődött.

A mai napon esős idő volt ezért több csoporttársam is más munkát kapott az eddigi megszokott kültéri tevékenységtől.
A mai napot falazó habarcs keverésével kezdtük, mivel az eddigi be nem fejezett falazat befejeztéhez érkeztünk, mindössze másfél téglát kellett a helyére illesztettünk, amit a födémhez kiékeltünk.

A falazás befejezte után elmostuk és összepakoltuk az eszközöket, ezután egy új feladatot kaptunk, ami egy meglévő ablak lebontása volt. Ezt a munkafázist az ablakok kiszerelésével kezdtük, amik a falhoz csavarokkal voltak rögzítve. Az épen maradt ablakokat ezután a raktárba vittük. A következő lépés a kijelölt ablakrész kivésése kézi vésőgéppel volt. Az ablakpárkány kivésése nehézkes feladat volt, mivel vasalt beton volt. Ezután az oldalsó téglarészt kellett kivésni 40 cm hosszúságban mindkét oldalon. Itt mondhatjuk szerencsénk volt, mivel egész téglára jött ki a méret és nem kellett nehézkesen vésni fél téglára.

A kijelölt rész elbontása után a törmeléket talicskával a kijelölt hulladéktároló konténerbe hordtuk. Ez mennyiségileg sok volt. Ennek elkészülte után az ebédlőbe mentünk, ahol elfogyasztottuk az ebédünket, ami az eddigi napokhoz képest a legjobban ízlett.

Az ebéd elfogyasztása után új feladatot kaptuk: egy másik ideiglenes ablak kibontás, amit nekiálltunk elvégezni, de később visszavonták, mert a műhelyre nyílt volna, és ha elkészül az oda illő ablak, akkor kerül sor ennek az eltávolítására.

A nap hátralévő részében kisméretű bontott téglákat tisztítottunk meg a habarcsmaradványoktól.


2. Szerzett tapasztalatok:

A bontás is ugyanolyan fontos művelet, mint az építkezés.
 



 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése